Ha Pápa, akkor elsőként Kékfestő Múzeum. És akkor azok, akik nem tartoznak a múzeumfanok közé, had áruljam el, hogy személy szerint – én is - elég elutasító szoktam lenni a múzeumos programokkal szemben. Hogy miért? A történet ott kezdődött, hogy egy intelligens, kulturált, érdeklődő édesanyával áldott meg a sors, aki a nyaralásainkat múzeumok hadával próbálta színesíteni. Az én életemben a szín elmaradt, inkább unalmas sötét felhőkként vonultak be az épületek, ahol számomra ismeretlen embereket próbáltak ismerőssé tenni, néha megszerettetni úgy, hogy régi dokumentumokkal tapétázták ki a falakat, és nyugalmat parancsoltak, miközben én szaladtam volna. ”Mikor lesz már vége?”- nyűglődtem, s ahogy átléptem a küszöböt, vártam az utolsó szobát. Aztán változott a dolog. Elkezdett érdekelni a téma. Kastélymúzeumok és parkok, vármúzeumok, mesterségeket bemutató helyek, skanzenek, a világ egyetlen vasúti lámpa múzeuma (Magyarország) és persze a hazai (Kecskemét) Fotográfiai múzeum szerettette meg igazán velem a dolgot, s varázsolt lelkessé, elhivatottá e téren. A kocka ott fordult, amikor a „ne nyúlj hozzá!” és a „mindent a szemnek” jelszavak helyett én is részesévé, szereplőjévé válhattam múltnak, jelennek, eltűnt legendáknak, helyeknek, lehettem tudós, festő, hercegnő, bohóc, s ha hozzáértem egy bútorhoz nem szólalt meg a riasztó. Igen, azt hiszem, erre van szüksége egy gyereknek, felnőttnek, lánynak, férfinek, hogy beleélhesse magát, élvezze, amit csinál, megszeresse a helyet, ahol van, és ha a téma nem is érdekeli annyira, a tálalás tegye emészthetővé a mondanivalót, jusson el hozzá az üzenet, legyen mit haza vinni, pozitívan visszaemlékezni. Legyen hiteles, amit mondanak, aki mondja. Szeretem, ha nem egy harmincas hölgy bemagolt szövegét kell hallgatnom, hanem olyan valaki mesél, aki együtt élt a bemutatott tárgyakkal, aki tudja, miről beszél. Egy idős úr, aki bemutatja a szélmalmait, az édesapja kovácsműhelyét, és élő történelemkönyvként hallgathatom. A fiatal fotós, aki elmondja, hogy miben, mit látott meg. Az utóbbi években múzeumok terén főleg ilyen jó élményeim vannak, és a következőkben is e mentén fogok különböző elfelejtett, eldugott, de annál izgalmasabb helyeket bemutatni a hasonló kulturális és kikapcsolódási programokra vágyóknak. Remélem néhányan kedvet kapnak, és ellátogatnak ide-oda. :)
Visszatérve a Kékfestő Múzeumhoz, nagyon jó emlékeim fűződnek hozzá. Kedvesen fogadtak minket annak ellenére, hogy zárás előtt fél órával estünk be. Több mint egy órát foglalkoztak velünk, és még egy rendelőnek köszönhetően, aki épp a mi körbevezetésünkkor jött meg, megnézhettük, hogyan jelennek meg a gyönyörű minták az anyagon, mi a kémiája a folyamatnak, ami ilyen csodálatos ruhákat fest. A Múzeum anyaga gazdag, jó állapotú. A környezet, a belső udvar rendezett, egy plusz élmény nyújt az oda látogatóknak. Egyszóval csak ajánlani tudom mind családoknak, gyerekeseknek, fiataloknak, időseknek, minden korosztálynak, legyen Pápa csak egy megállóhely az utazásunk közben vagy úti célunk, a Kékfestő Múzeumba érdemes betérnünk!
